„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. 
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, 
Mégis: a hegyen lakni Vele jó. 
Maradni: örök fészket rakni volna jó. 
De nem lehet. Már sáppad a csoda, 
Az út megint a völgybe lehalad. 
Jézus a völgyben is Jézus marad. 
De jaj nekünk! 
Akik a völgybe Vele lemegyünk, 
Megszabadított szemű hegy-lakók 
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk. 
Elfelejtjük az elsápadt csodát. 
És lenn, a gomolygó völgyi borúban, 
Az emberben, a szürke-szomorúban 
Nem látjuk többé az Isten fiát.

Testvérem, társam, embernek fia. 
Igaz: a hegyen nem maradhatunk. 
Igaz: a völgyben más az alakunk, 
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk. 
Botránkozásul vagyok neked én 
És botránkozásul vagy te nekem, 
Mégis: legyen nekünk vigasztalás, 
Legyen nekünk elég a kegyelem: 
Hogy láttuk egymás fényes arculatját, 
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen. 

Kolozsvár, 1931. február 22.