Amikor valami hiányzik, akkor tenned kell valamit - ez egy hívás a magasabb és magasabb csúcsok felől. Nem mintha teljességet éreznél, amikor eléred őket; a szerelem sosem lehet teljes, de ez benne a csodálatos, ezáltal marad élő örökké. És mindig azt fogod érezni, hogy az összhang nem tökéletes. Ez is természetes, mert amikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik. Ha azt várod, hogy tökéletesen összeilljenek, akkor a lehetetlent várod, és az csalódást fog okozni. Legjobb esetben akad néhány pillanat - néhány ritka pillanat -, amikor minden összhangban van. Így kell lennie. Minden erőddel dolgozz azon, hogy létrejöjjön ez az összhang, de mindig állj készen, ha nem sikerül tökéletesen.

„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. 
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, 
Mégis: a hegyen lakni Vele jó. 
Maradni: örök fészket rakni volna jó. 
De nem lehet. Már sáppad a csoda, 
Az út megint a völgybe lehalad. 
Jézus a völgyben is Jézus marad. 
De jaj nekünk! 
Akik a völgybe Vele lemegyünk, 
Megszabadított szemű hegy-lakók 
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk. 
Elfelejtjük az elsápadt csodát. 
És lenn, a gomolygó völgyi borúban, 
Az emberben, a szürke-szomorúban 
Nem látjuk többé az Isten fiát.

Testvérem, társam, embernek fia. 
Igaz: a hegyen nem maradhatunk. 
Igaz: a völgyben más az alakunk, 
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk. 
Botránkozásul vagyok neked én 
És botránkozásul vagy te nekem, 
Mégis: legyen nekünk vigasztalás, 
Legyen nekünk elég a kegyelem: 
Hogy láttuk egymás fényes arculatját, 
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen. 

Kolozsvár, 1931. február 22.

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés. Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk.

Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. És hiszem, hogy boldog volt mégis. Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen. Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet. Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt, annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag is volt.

Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek, akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak.

Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a meleg víz, csak meg kellett nyitni egy csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak.

Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak, hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.

Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.

Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.

Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.

Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.